·٠•ღ Személyi asszisztens ღ•٠·
Megkövülve álltam Taemin előtt. Az ajtó magától becsukódott mögöttem. Úgy éreztem magam, mint az áldozat, aki csapdába sétált. Nem tudtam, hogy mihez kezdjek. Taemin továbbra is összeszorított állkapoccsal és dühtől égő tekintettel pásztázott.
- Elvitte a cica a nyelved? - kérdezte, mire ijedten ránéztem.
- N-nem... - feleltem remegő hangon.
- Akkor felelj! Hol jártál az éjszaka közepén? És miért hiányzik az íróasztalomról ötezer won? - kérdezte ellentmondást nem tűrő hangon.
- Mindenre válaszolok, de előbb leülhetnék? - kérdeztem, amint visszatért a bátorságom.
Taemin megforgatta a szemeit, majd elállt az utamból, én pedig a nappaliba sétáltam. A kanapé még mindig meg volt ágyazva. Pont úgy, mint amikor elmentem. Leültem a takarómra, és ott vártam, hogy Taemin is bejöjjön. Azon törtem a fejem, hogy mit mondjak Taeminnek. De rövid próbálkozás után feladtam. Nem találtam semmi értelmes hazugságot. Eközben Taemin is bejött a nappaliba, és leült a kanapé másik végére.
- Hallgatlak. - Belekortyolt a kezében lévő vizespohárba.
- Egy bárban voltam - feleltem.
Taemin arcán meglepettség tükröződött. Nem hibáztattam. Én éppen úgy meglepődtem a saját kijelentésemen.
- Biztos? Nem kábítószerért mentél? Nem egy maffiával üzleteltél? Esetleg fegyverért szereztél? - kérdezte hitetlenül, mire felhorkantam.
- Át is kutathatod a a ruhámat és a zsákomat! Nincs több cuccom, szóval nem lesz nehéz dolgod. De nekem elég az is, ha elhiszed, hogy semmi törvénytelen dolgot nem lettem. Mindössze egy sojut ittam. És mivel már nagykorú vagyok, az sem illegális, ha alkoholt fogyasztok.
- Rendben, hiszek neked - felelte. - De magam sem értem, hogy miért... - tette hozzá szinte alig hallhatóan.
Hirtelen az oldalamra erősített kis zsákhoz nyúltam. Előhúztam belőle ötezer wont, és Taemin felé nyújtottam, aki csodálkozva nézett rám.
- Ha ittál sojut, akkor, hogyan tudsz visszaadni nekem pontosan annyi pénzt, mint amennyit elvettél? - értetlenkedett.
- A sojut ingyen kaptam - füllentettem. - A pénzedet pedig nem szándékoztam ellopni.
Taemin csak bólogatott, majd felállt, és a pénzt visszatette az íróasztalára. Ezután visszasétált hozzám, és egy enyhe mosollyal az arcán rám nézett.
- Hajnali három van. Ideje lenne aludni - ásított. - Szerencséd van, mert valószínűleg, ha nem lennék ilyen fáradt, jól leszidtalak volna. De mindegy. Elnézem neked, hogy ma este ellógtál, de máskor ne csinálj ilyet, rendben? - Bólintottam. Taemin az ajtóhoz sétált, és lekapcsolta a lámpát. - Jó éjt, Minjung!
Miután Taemin elhagyta a szobát, erősen kifújtam a tüdőmben lévő levegőt, és ledőltem a fekhelyemre. Nem tudtam, hogy síjak-e vagy nevessek. Legszívesebben kibújtam volna a bőrömből örömömben, mert láthattam Jongint teljes valójában. Csak pár napot töltöttem tőle távol, de a hiánya miatt egy nagy űr tátongott a szívemben. Lehet, hogy részeg volt, és nem volt éppen a legjobb állapotban, de mégis ő volt. És rá kellett jönnöm, hogy az én életemben Jongint senki vagy semmi nem tudja helyettesíteni.
Viszont utáltam hazudni. És Taemin legtöbb kérdésére nem mondhattam a valóságot. Ez pedig megnehezítette a dolgomat. Szívem szerint elmondtam volna Taeminnek, hogy ki is vagyok, és honnan jöttem. De féltem, hogy rosszul fogadná a dolgot.
"Végül is... Ki az az őrült, aki elhinné, ha egy lány azt mondaná, hogy ő egy angyal? Hát senki!" - gondoltam magamban.
A fiú viselkedésének pedig kifejezetten örültem. Mikor beléptem a lakásba, remélni sem tudtam, hogy megélem a reggelt. Taemin egyre többször villantotta meg előttem az emberi oldalát.
"Lehet, hogy mégsem olyan szörnyű, mint hittem..."
Pár perccel később a szemeim maguktól lecsukódtak, engem pedig elnyomott az álom. Álmomban megjelent előttem az angyaltanács elnöke, Sangbum. Vakító fehér fény ölelte körül nyúlánk testét. A tekintetéből a szeretet tükröződött, és egész lénye melegséget árasztott. Jobb karját felém nyújtotta, én pedig gondolkodás nélkül megragadtam azt. Magához rántott.
- Látod, hogy engem fehér fény vesz körül? - Hallottam a hangját, de a szája nem mozgott.
- Igen. Fehér fénytenger - feleltem.
- Pontosan. Ez azért van, mert mi angyalok nem követünk el bűnt. Minjung, mikor emberré váltál körüled eltűnt ez a fény. De, ha jól megnézed magad, még mindig van körülötted némi fehérség. Ez azért van, mert megmaradt az angyal mivoltod. De tulajdonképpen nem vagy se angyal, se ember. És soha nem is leszel az. Viszont meg kell tanulnod úgy viselkedni, úgy élni és úgy gondolkodni, mint egy ember. El kell vegyülnöd a tömegben annak érdekében, hogy emberi kapcsolatokat tudj teremteni - magyarázta.
- De... Miért? - kérdeztem.
- Az emberek nem szeretik a különcöket. Ha kilógsz a sorból, nem fognak jó szemmel nézni rád. Viszont te mindig különböztél kissé az angyaloktól. Te voltál az egyetlen angyal, akinek voltak érzései. Még, ha alig is voltak észrevehetőek. Biztos vagyok benne, hogy te is érezted, hogy gyakran érezted a védenced érzéseit. Ebből te is rájöhettél, hogy különleges vagy. Még, ha úgy is fogtad fel, mint egy isteni csapást, hidd el, szerencsés voltál - magyarázta Sangbum, majd sűrű köd ereszkedett közénk. Az angyaltanács vezetőjét pedig nem láttam tovább.
Szemeimet lassan kinyitottam, és körbenéztem. Továbbra is a nappaliban voltam, pont úgy, ahogy elaludtam.
"Csak egy álom volt? Pedig valóságosnak tűnt..." - gondoltam.
Volt egy olyan érzésem, hogy nem csak a képzeletem játszott velem. Sőt, biztos voltam benne, hogy Sangbum valóban beleférkőzött az álmomba, és vele beszéltem. De sok megválaszolatlan kérdésem maradt. Nem értettem, hogy mit értett Sangbum az alatt, hogy szerencsés voltam. Mindig is utáltam, hogy érzek. Utáltam, hogy más vagyok, mint a többiek. Éppen ezért el sem tudtam képzeli, hogy Sangbum mit akart a tudtomra adni.
A gondolataimat a nappali ajtajának nyitódása zavarta meg. Taemin lépett be egy kinyúlt pólóban és egy hosszúnadrágban. Álmosan törölgette a szemét, és egy nagyot ásított.
- Jó reggelt Minjung! - köszöntött, majd leült a kanapéra. - Ha elkészülünk, akkor elmegyünk vásárolni? - kérdezte.
Meglepetten néztem rá.
- Vásárolni? - kérdeztem vissza, mert nem hittem el, hogy jól hallottam.
- Igen. Ahogy láttam mindössze egy ruhád van. És mondhatni testvérek vagyunk. De egyenlőre jobban szeretnélek inkább a lakótársamnak mondani. Úgy gondolom, hogy alap dolog, hogy veszek neked ruhákat. A lakótársamtól nem várhatom el, hogy egy ruhát hordjon.
- Köszönöm - suttogtam, mert a meglepettségtől nem tudtam normális hangnemben beszélni. - Majd, ha találok munkát, igyekszem visszafizetni.
Taemin elmosolyodott, és finoman megsimogatta a fejem.
- Legbelül mindig is éreztem, hogy jó ember vagy. Várj egy pillanatot, keresek neked valami ruhát. A szoknyádat pedig majd kimosom - mondta, és kiment a szobából.
Megkövülten ültem a kanapén. Nem tudtam igazán kiigazodni Taeminen. Az a fiú, akit akkor láttam, határozottan Jongin kiskori barátja volt. De az a Taemin, akit pár napja ismertem meg, korántsem volt ismerős nekem. Ekkor kezdtem kapizsgálni, hogy az emberek legtöbbször máshogy viselkednek ismeretlenekkel, mint régi ismerősökkel.
Nem sokkal később Taemin egy kisebb fekete pólóval és egy elnyűtt farmernadrággal tért vissza.
- Tudom, nem túl divatos ruhák... Még az én középiskolás ruháim. Mást nem találtam itthon, de szerintem ezek talán nem lesznek olyan nagyok neked.
- Nem igazán érdekel, hogy hogyan néz ki - ráztam meg a fejem, és elvettem Taemintől a ruhákat. - Köszönöm.
A fiú elmosolyodott, és egyedül hagyott. Magamra kaptam az újonnan kapott ruháimat, és a vitrin üvegében megcsodáltam magam. Nevetnem kellett a saját látványomon. Leginkább egy alacsony, vézna, hosszú hajú rockerre hasonlítottam. Ezt az észrevételemet Taemin is alátámasztotta. Mikor meglátott a régi ruháiban, megjegyezte:
- Pontosan olyan vagy, mint én régen. Csak ezzel a hosszú hajjal a végén még huligánnak fognak hinni. Vagy... egy törpe rockernek.
- A hajamat nem engedem levágatni. Felőlem nézhetnek akármilyen huligánnak - nevettem.
Taemin is elnevette magát, majd a kezével intetett a konyha felé:
- Akarsz enni vagy inni valamit? - kérdezte.
- Egy tea jól esne - feleltem.
- Rendben. Van kint a konyhában, csak már kihűlt. Melegítsd meg, mielőtt megiszod! Én addig felöltözök.
Bólintottam egyet, és kisétáltam a konyhába. A szemem egyből megakadt az asztalon lévő bögrén. Olyan érzésem támadt, mintha Taemin tudta volna, hogy mit fogok kérni.
A bögrét a tenyerembe fogtam, és erősen koncentrálni kezdtem. Pár másodperccel később az ital bugyogni kezdett.
"Szóval, mikor Chen azt mondta, hogy tudok égetni, az nem volt teljesen igaz. Végül is sikerült a teát felforralnom anélkül, hogy a bögre porrá égett volna."
Elégedetten kezdetem kortyolgatni a gőzölgő teámat, mikor Taemin belépett.
- Mondtam, hogy melegítsd meg, mielőtt megiszod! - csóválta meg a fejét, és kivette a kezemből a teát. De amint megérezte, hogy az ital forró, a szemei csodálkozásában elkerekedtek. - Ezt... Hogy melegítetted meg? Nem hallottam a mikró hangját.
Hirtelen elfelejtettem levegőt venni. Megijedtem. Már kezdtem megérteni, hogy mit értett Sangbum az alatt, hogy vegyüljek el a tömegben. Rájöttem, hogy nem kéne használnom az erőmet. Ezzel csak felvonnám az emberek figyelmét arra, hogy én más vagyok.
- É-én pedig megmelegítettem - dadogtam. - Csak lehet, hogy te nem hallottad.
Taemin összehúzta a szemöldökét, és furcsán kezdett méregetni.
- Fura vagy nekem, Minjung. De lehet, hogy csak velem van a gond. Lehet, hogy csak képzelődök. Tudod, eddig Taesunon és a nagyin kívül nem éltem senkivel. Még meg kell, hogy szokjalak. De... Most előre megyek a kocsihoz, ha végeztél, zárd be a házat, és gyere! - köszönt el.
Miután hallottam a bejárati ajtó csukódását, leroskadtam az étkezőasztal tövében. A szívem hevesen kalapált, a fülemben pedig éreztem, ahogy lüktet a vér. Kezdtem komolyan azt hinni, hogy a végén még Taemin azt hiszi, hogy valami boszorkány vagyok. Nagy megkönnyebbülés volt hallani, hogy nem is sejti, hogy van természetfeletti erőm.
Gyorsan megittam a teám, és indultam is. Lerohantam a lépcsőn, miközben a Taemintől kapott nadrágomat fogtam, nehogy lecsússzon. Szó nélkül beültem a fiú mellé az anyósülésre, miközben elgondolkoztam:
"Sangbum azt mondta, hogy vegyüljek el a tömegben. Ahhoz először is kellenek normális ruhák. Ez meglesz. Aztán... Több emberrel kéne megismerkednem. Valahogyan ezt is el fogom érni. A harmadik legfontosabb pedig talán az, hogy ne használjam a természetfeletti erőmet. Na, ezt nehezebb lesz megoldanom." - Mikor ezt végiggondoltam, lopva Taeminre tekintettem. Ő engem nézett.
- V-valami baj van? - kérdeztem.
- Olykor nagyon bele tudsz merülni a gondolataidba. Mintha a gondolataid egy másik világba repítenének. - "Ebben van valami..." - Fogadok, hogy azt sem vetted észre, hogy már öt perce leparkoltam a parkolóban - mondta, és próbálta visszafojtani a vigyorát.
Meglepetten körülnéztem, és igazat kellett adnom a fiúnak.
- Oh, bocsánat. Nem vettem észre.
- Semmi baj. De most már indulhatunk is!
Taemin kipattant a kocsiból, én pedig követtem a példáját. Nem messze álltunk meg egy nagy áruháztól. Az épületen nagy betűkkel a Lotte Mart felirat virított. Rengeteg ember volt bent. Hétvége volt, és még több ember volt az utcákon is, mint, amikor a Földre jöttem.
Taeminnel két és fél órán keresztül vásároltunk. A pénztárnál azt hittem, hogy elsírom magam, amikor megláttam, hogy a fiú mennyi pénzt költ rám. Kissé bűntudatom volt, amiért neki kellett kifizetnie, amit nekem vettünk. Egyre nagyobb szükségét éreztem annak, hogy dolgozni kezdjek.
"Ha találok munkát, akkor az első fizetésem biztosan arra fogom költeni, hogy visszafizessem Taeminnek, azt, amit rám költött." - gondoltam.
Hazafelé gy utcai kimbap étteremben ettünk. Valóságos megválts volt a gyomromnak az étel, hiszen egész nap nem ettem semmit. Taemin pedig vigyorogva nézte, ahogy tömöm magamba a kimbapot.
Késő délutánra értünk haza. Fáradtan rádőltem a kihúzott kanapéra. Már éppen kezdtem elszundítani, amikor Taemin bejött a nappaliba, és rám ugrott.
- Kelj fel! - Egy párnával kezdett püfölni. - Rád bízhatom, hogy a ruhákról levágd az árcédulát, vagy inkább tartsak tőle, hogy belevágsz az anyagba?
- Biztosíthatlak róla, hogy nem fogom szétvagdosni az új ruháim - nevettem el magam. - Azt hiszem keresek is valamit, amit felvehetek.
- Pedig már kezdem megszokni ezt a rockeres külsődet - jegyezte meg szórakozottan.
Nevetve megfogtam egyet a mellettem heverő párnák közül, és a fiúhoz vágtam.
Jókedvünknek a csengő vetett véget. Taemin kisietett a nappaliból, és felvette a kaputelefont:
- Szia, igen. Gyere csak, nyitom az ajtót!
Ezután a fiú gyorsan hozzám sietett, és fejével a szobája felé intett.
- Az egyik haverom van itt. Amíg itt lesz, kérlek menj át a szobámba! Azt még nem tudom, hogy bemutassalak-e neki.
- Miért nem mutatsz be neki? Ez olyan, mintha szégyellnéd, hogy veled élek - magyaráztam kissé sértetten.
- Minjung, erről szó sincs! Csak tudod... A haverom kissé... Hogyan fogalmazzak? Szereti a nőket, és nem akarom, hogy valamit is csináljon veled. Érted? - mondta, és frusztráltan a sötétbarna hajtincsi közé túrt.
Helyeslően bólogattam. Kimentem a folyosóra, és becipeltem a fiú szobájába az új ruháimat. Elkezdtem levagdosni mindről az árcédulát, mikor meghallottam a bejárati ajtó nyitódását. Kíváncsian a szobaajtóra tapasztottam a fülem.
- Szia Taemin! Rég nem láttalak! - mondta egy ismerős hang, melynek hallatára éreztem, hogy a szívem egyre erősebben kezd el verni.
"Jongin az! Itt van!" - gondoltam magamban.
Hatalmas vigyorral az arcomon leültem az ágyra, és tovább folytattam a cédulák eltávolítását. Miután végeztem, levetettem a Taemintől kölcsönkapott ruhákat, és felvettem néhány újat. Épphogy végeztem, mikor meghallottam egy foszlányt a szomszéd szobai beszélgetésből:
- Jongin, egy napja együtt élek valakivel - ismerte be Taemin.
- Már éppen ideje volt, hogy felszedj valakit! - vágtam rá a védencem. - De... Ugye az a bizonyos személy nő?
- Igen, egy lány, de nem arról van szó, amire gondolsz! - Taemin heves tiltakozásba kezdett. - A nagyi nagyon megkedvelte, és ő küldte hozzám.
- Elég gyenge kifogás - vágta rá Jongin.
- A valóságot mondtam. Miért? Te nem néznéd ki a nagyiból, hogy valakit hozzám költöztet?
- Hát... Ebben van valami - felelte Jongin, és a hangján hallatszott, hogy elgondolkodik a hallottakon. - És ezt a bizonyos lányt nem akarod bemutatni nekem? - Éreztem a hangján, hogy vigyorog.
- Bemutatom neked, ha megígéred, hogy egy ujjal sem érsz hozzá! Ő nem egy azok közül a nők közül, akiket a bárban felszedsz egy éjszakára.
- Rendben, felfogtam. De mi van akkor, ha...? - A kérdését nem tudta befejezni, mert Taemin közbevágott.
- Nem - vágta rá. - Jobban örülnék neki, ha nem is találkoznátok! Minjung teljesen az ellentéted, és simán kinézem belőle, hogy minden szavadra ugrana. Van egy olyan érzésem, hogy ti ketten veszélyesek vagytok egymásra.
Dühösen fújtattam egyet.
"Na, majd pont Taemin fogja megmondani, hogy találkozhatok-e a védencemmel?! Semmi beleszólása sincs abba, hogy kivel találkozhatok, és kivel nem. De, ha nem engedni, hogy találkozzak Jonginnal, akkor többször el fogok menni az Iron's Barba. Azt nem tudja megakadályozni" - morfondíroztam.
Ekkor kinyílt a szoba ajtaja, én meg felordítottam. Taeminnek sikerült a lábamra tolni az ajtót.
- Te meg akarsz ölni? - néztem a fiúra mérgesen.
- Miért álltál az ajtónál? Huh? - kérdezte csípősen.
- Csak... WC-re kellett mennem - hazudtam, mire a fiú forgatta a szemeit. - De miattad belilult a lábkörmöm! Látod?
Felemeltem a lábam, hogy jobban szemügyre tudja venni a sebesült nagylábujjam.
- Jajj, Minjung! Hol vagyunk, a dedóban? Komolyan..! A végén még gyógypuszit is kérsz rá?! - csattant fel, de a hangjában lehetett érezni, hogy valójában bántja a dolog.
- Nem, nem vagyok óvodás - feleltem sértődötten. - De miért jöttél?
- Jongin találkozni akar veled. - Szavaira már készültem is elhagyni a szobát, de megragadta a karom. - Nem azt mondtad, hogy WC-re kell menned? Amíg pedig ott vagy, esetleg kipaterolhatnám Jongint innen...
- Már mégsem kell - vágtam rá, és elhagytam a szobát.
Úgy éreztem, mintha repülnék. Bármit megadtam volna, hogy láthassam újra a védencemet.
Jongin a nappaliban ült a kanapén. Taemin már elpakolta a fekhelyem, így szerintem a fiú nem is sejtette, hogy ott ül, ahol én aludni szoktam. Mikor meglátott, az arcáról lefagyott a féloldalas mosolya. A szemeivel egyre sűrűbben pislogott.
- M-minjung? - suttogta.
- Emlékszel rám? - kérdeztem meglepetten.
- Azt hiszem. Nem te vagy az, aki tegnap este hazavitt?
Nem hittem el, hogy emlékszik. Határozottan emlékeztem, hogy tegnap bűzlött az alkoholtól. Bár, azt nem tudtam, hogy általában mennyire szokott piaszagú lenni a lehelete. Mikor még angyal voltam, nem éreztem erősen a szagokat.
- Igen, én vagyok. De, hogyhogy emlékszel rá? Nagyon részeg voltál - értetlenkedtem.
Jongin elvigyorodott. Felállt a kanapéról, és közelebb jött hozzám. Éreztem a teste közelségét, és a leheletét a fülemnél.
- Tudod az az igazság, hogy nemrég szakítottam a barátnőmmel. Amíg együtt voltunk, nem ittam túlzottan sokat. Tegnap pedig egyszerűen nem akart sok pia lemenni a torkomon. Nem voltam olyan részeg, hogy ne tudtam volna hazamenni. Már fontolgattam, hogy hazamegyek, amikor jöttét te. És tudod, nem mindennapi, hogy egy ilyen szép és ártatlan lány felajánlja, hogy lefekszik velem. Gondoltam, jobb, ha nem tudod, hogy nem vagyok részeg - magyarázta.
Magamban jól fejbe vágtam magam. Tudhattam volna! Jongin mindig is nagyon agyafúrt volt. Engem is átvert, pedig én ismertem a legjobban. Vagyis, azt hitem. De rá kellett jönnöm, hogy a fiú életét ismerem csak. A rejtett érzései és a gondolatai előttem sem voltak világosak.
- És tudod, Minjung... Én mindig betartom, amit ígérek. És elvárom, hogy velem is így tegyenek. Te pedig lógsz nekem egy éjszakával, ha már este nem akartál lefeküdni velem.
Éreztem, hogy az arcom egyre jobban felforrósodik, a szívem meg egyre erősebben kezdett el verni. Nem tudtam megszólalni. Csak tátogtam, és nagyokat nyeltem.
Jongin ellépett tőlem, és visszasétált a kanapéhoz. Lazán levetett magát, szétterpeszkedett, és féloldalasan rám vigyorgott. Nem tudom, hogy miért, de amikor a szemébe néztem, tudtam, hogy mit akar mondani nekem. Azt akarta, hogy mellé üljek, és viselkedjek úgy, mintha először látnám. Közelebb mentem hozzá, és helyet foglaltam a lehető legtávolabb tőle.
"Taeminnek nem szabad tudnia, hogy ismerem Jongint... Semmi esetre sem!"
- Üdvözlöm, Kim Jongin vagyok! De mindenki csak Kainak hív- A védencem felém nyújtotta a kezét, és rám kacsintott. Ekkor lépett be Taemin a szobába.
- Örülök, hogy megismerhetem! Én Kang Minjung vagyok! - Kezet fogtam vele. Az ő nagy kezében az enyém nagyon aprónak tűnt.
Taemin furcsán méregetett minket, majd leült közénk a kanapéra, és mindkettőnknek adott egy-egy pohár vizet.
- Ahogy látom, már meg is ismerkedtetek. Szóval nem látom értelmét annak, hogy Minjung továbbra is itt maradjon - mondta Taemin ideges hangnemben.
Nem tudtam hova tenni a fiú viselkedését. Egyszerűen nem tudtam megérteni, hogy miért akar görcsösen távol tartani Jongintól. Ismertem a védencem, és nem hittem, hogy valaha is ártana valakinek is. Legalábbis, amikor nem részeg.
- Taemin, mondd el őszintén, mitől tartasz? - kérdeztem csípősen. - Attól, hogy én fogom bántani Kait, vagy ő engem? Vagy féltékeny vagy, hogy nem lehetsz együtt a haveroddal? Vagy egyszerűen bekattantál, és ezért akarsz ilyen sürgősen elküldeni innen?
A fiú a hajába túrt. Egy ideig kereste a szavakat, majd csak annyit nyögött ki:
- Ezt majd később megbeszéljük.
- Csak félsz elmondani, hogy mit gondolsz, vagy azért akarod később megbeszélni velem, mert még ki kell találnod valami értelmes magyarázatot - csattantam fel.
- Minjung, Minjung, túl heves a természeted - csóválta meg a fejét Taemin. - De rendben, legyen. Itt maradhatsz.
Éreztem, hogy a fiú legszívesebben még a mondandója végére oda mondta volna azt is, hogy: "De figyellek mindkettőtöket!". Viszont én hálás voltam neki, amiért ezt nem mondta ki.
Jongin gyengén megköszörülte a torkát, és rám nézett. Próbált úgy tenni, mintha Taemin nem ülne köztünk, és nem figyelne minket villámló tekintettel.
- És... Minjung, te dolgozol valahol? - kérdezte Jongin.
- Nem, nincs munkám. De minél előbb akarok találni - feleltem kissé bizonytalanul.
- Tudod, jelen pillanatban én vagyok a Sagwa áruházlánc igazgatója. És nagy szükségem lenne egy személyi asszisztensre.
Alig hittem a fülemnek. Belegondoltam, hogy milyen lenne Jonginnal dolgozni. Akkor sokkal közelebb lennék hozzá, és ez számomra nagyon előnyösnek tűnt. Hiszen a védencemmel egymástól függtünk. Ha az egyikünk meghal, a másik is. Ráadásul az is furcsa volt nekem, hogy tegnap este nem tudtam aludni, mert volt egy olyan érzésem, hogy Jongin részeg. Nekem mondhatta nyugodtan utólag, hogy nem nem ivott sokat. Én tisztán éreztem, hogy nem olyan kis mennyiségű piáról volt szó, mint amit ő állított. Tudtam, hogy részeg volt. Csak legfeljebb még tudatában volt a dolgok történésének. Emlékezett mindenre, mert nem volt olyan részeg. A hajnali dolgokból pedig arra tudtam következtetni, hogy Jonginnal össze lehetünk kötve még mindig. És emiatt én valószínűleg érzem is, mikor ő veszélyben van, vagy segítségre van szüksége.
De mielőtt még felelhettem volna Jongin kérdésére, Taemin közbeszólt:
- Minjung nem fog neked dolgozni! Nem engedem!
- Na, és mondd csak, téged mióta hívnak Minjungnak! - szólaltam meg, és dühösen a mellettem ülő fiúra néztem. - Te is tudod, hogy nem élősködhetek rajtad. Ehhez viszont dolgoznom kell. És, ha Kai így felajánl egy munkalehetőséget, akkor miért ne fogadhatnám el?
- Azt sem tudod, hogy mit csinál egy személyi asszisztens - gúnyolódott.
- És ezt te mégis honnan tudod? - csattantam fel. - Néha úgy érzem, mintha úgy kezelnél, mintha nem is jártam volna iskolába...
Úgy gondoltam, hogy jogos volt a felháborodásom. Taemin valamilyen okból sokszor úgy kezelt, mintha nem végeztem volna el a középiskolát. Na jó, ez igaz is, de viszont mindig mentem Jogninnal iskolába. És mindent megjegyeztem, amit ott tanítottak.
Azt is tudtam, hogy mi a személyi asszisztens dolga. Mikor Jongin a Sagwa vezérigazgatója lett, megfigyeltem, hogy mit csinált az asszisztense. Csak hát, szegény férfit egy hét után elbocsátotta. Hogy miért, arra nem sikerült rájönnöm.
- Nem arról van szó... - Taemin frusztráltan a hajába túrt. - Ezt majd később megbeszéljük négyszemközt.
Magam előtt összefontam a karjaim, és magamban füstölögtem. Többet meg sem szólaltam. Nem sokkal később Jonginnak mennie kellett. Mielőtt kiment a lakásból, hozzám fordult:
- Majd gondold át az ajánlatomat, Minjung! Aztán, ha sikerül dűlőre jutnod, akkor hívj fel! Taemin majd megadja a számom - mondta, majd rám kacsintott. - Ugye? - Ezt a kérdést már Taeminhez intézte, aki bizonytalanul bólintott.
Miután a védencem elment, bevonultam a nappaliba, és a kanapéra dőltem. Taemin követett a helyiségbe, és leült velem szembe a földre.
- Tartozol nekem némi magyarázattal - mondtam neki sértődötten.
- Majd akkor, ha nem viselkedsz úgy, mint egy ötéves. Minjung, néha komolyan olyan érzésem van, mintha egy gyerek lennél - sóhajtotta.
Eszembe jutott, hogy Chen ugyanezt mondta nekem. Végül is lehet benne valami. Soha nem voltam gyerek, nem is tapasztaltam meg azokat, amiket az emberek gyerekként. Egyszerűen nem volt alkalmam felnőni.
"Rendben, akkor találtam még egy feladatot magamnak... Fel kell nőnöm!"
Felültem a kanapén, és felhagytam a gyilkos tekintetemmel.
- Rendben, felhagytam a gyerekes viselkedéssel. Szóval... Miért nem engeded, hogy Jonginnak dolgozzak? Mi baj lenne abból, ha a személyi asszisztense lennék? - kérdeztem.
- Nem tudom, hogy hogyan fogalmazzak... - Taemin próbálta megfogalmazni az érzéseit, de ez beletelt pár percbe. - Ha Jonginnak dolgoznál, szinte biztos, hogy valamilyen kapcsolat lenne köztetek. És, ha netán több is történne a megengedettnél, többet nem tudnék egyikőtöknek sem a szemébe nézni. Téged pedig ki kell, hogy rakjalak a lakásomból. Nem szívesen tenném meg, de nem lennék képes úgy élni veled, hogy tudom, hogy lefeküdtél Jonginnal. És ahogy őt ismerem, nem nyugszik addig, amíg ágyba nem visz.
- Nem vagyok hülye, nem mennék bele. Akkor sem, ha fizetnének érte.
- Ennek örülök, Minjung. De attól még féltelek. Bevallom őszintén, nem szívesen hagynálak titeket kettesben.
- De... Miért nem? - kérdeztem, és próbáltam nem idegesen kiejteni a szavakat.
- Ti ketten teljesen ellentétei vagytok egymásnak. Nincs egy hete, hogy ismerlek, de így is látom, hogy milyen vagy. Jongin egy nyugodt, és megfontolt ember. Te pedig tűzrőlpattant vagy, és mindent azonnal akarsz. Ezek mellett Jongin már volt bíróságon is, te pedig olyan ártatlan vagy. A barátom pedig általában magához hasonló nőket szokott becserkészni. De ahogy láttam, te sem kerülted el túlságosan a figyelmét. Egyszerűen féltelek tőle, de magam sem tudom, hogy miért.
- Az nem érdekel, hogy különbözünk. Az sem érdekel, hogy ő mit gondol rólam. - "Na jó, érdekel..." - Viszont nekem munka kell. És Kai csak úgy felajánlott egy munkalehetőséget. Természetes, hogy elfogadom!
- Minjung, mondd meg őszintén; képes lennél személyi asszisztensként dolgozni? - kérdezte kételkedve.
- Még nem próbáltam. De amíg nem próbálom ki, nem tudom, hogy megy-e - feleltem magabiztosan.
- Végzettséged sincs. - Nemtetszően ingatta a fejét.
- Ahogy láttam, ez Kait nem érdekli - vágtam rá.
- Éppen ez itt a baj! - kiáltott fel. - Szerinted komolyan személyi asszisztensnek akar? Legyünk őszinték! Te is tudod, hogy csak ágyba akar vinni!
Sértetten hátradőltem a kanapén. Taeminnek talán meg sem fordult a fejében más megoldás. Huszonegy éven keresztül voltam Jongin mellett. Ismertem, mint a rosszpénzt. És azt is tudtam, hogy aki nemet mondd neki, azt nem támadja le, hanem próbálta az ujjai köré csavarni. Kivéve, mikor részeg. De erre a munkahelyén nincs sok esély.
- Ha valami furcsát észreveszek rajta, akkor egyből felmondok. Így sem engeded meg, hogy Kainak dolgozzak? - kérdeztem némi megfontolás után.
- Legyen - sóhajtotta. - De, ha a legapróbb kacsintást, vagy kacér vigyort észreveszed a képén, azonnal fel kell mondanod! Értetted?
Beleegyezésképpen bólintottam. De belül éreztem, hogy mindketten tudjuk, hogy meg fogom szegni az ígértem. Nem érdekelt, hogy Jongin mit akar tőlem. Nekem viszont mellette kellett lennem, hiszen az őrangyala voltam. Ehhez pedig ez a munkalehetőség tökéletes volt.
- Egyébként, miért akarsz annyira Jonginnal dolgozni? Ahogy látom, attól sem rettensz el, hogy van rá esély, hogy az ágyában fogsz kikötni.
Nem tudtam, hogy erre mit felelhetnék. Nem vághattam rá, hogy "Azért, mert az őrangyala vagyok!".
- Csak nem... Bejön neked Jongin? - vigyorodott el. - Valld csak be, hogy tetszik neked!
- Nem szoktam hazudni - feleltem magabiztosan, de a szívem mélyén magam sem tudtam, hogy igazat mondok-e.
Valami vonzott Jonginhoz. De nem tudtam eldönteni, hogy ez azért van-e, mert az őrangyala vagyok. Mindenesetre úgy gondoltam, hogy ezzel ráérek később foglalkozni. Fontosabb dolgom is volt. Jobban utána kellett néznem, hogy mit is csinál pontosan egy személyi asszisztens.
- Elvitte a cica a nyelved? - kérdezte, mire ijedten ránéztem.
- N-nem... - feleltem remegő hangon.
- Akkor felelj! Hol jártál az éjszaka közepén? És miért hiányzik az íróasztalomról ötezer won? - kérdezte ellentmondást nem tűrő hangon.
- Mindenre válaszolok, de előbb leülhetnék? - kérdeztem, amint visszatért a bátorságom.
Taemin megforgatta a szemeit, majd elállt az utamból, én pedig a nappaliba sétáltam. A kanapé még mindig meg volt ágyazva. Pont úgy, mint amikor elmentem. Leültem a takarómra, és ott vártam, hogy Taemin is bejöjjön. Azon törtem a fejem, hogy mit mondjak Taeminnek. De rövid próbálkozás után feladtam. Nem találtam semmi értelmes hazugságot. Eközben Taemin is bejött a nappaliba, és leült a kanapé másik végére.
- Hallgatlak. - Belekortyolt a kezében lévő vizespohárba.
- Egy bárban voltam - feleltem.
Taemin arcán meglepettség tükröződött. Nem hibáztattam. Én éppen úgy meglepődtem a saját kijelentésemen.
- Biztos? Nem kábítószerért mentél? Nem egy maffiával üzleteltél? Esetleg fegyverért szereztél? - kérdezte hitetlenül, mire felhorkantam.
- Át is kutathatod a a ruhámat és a zsákomat! Nincs több cuccom, szóval nem lesz nehéz dolgod. De nekem elég az is, ha elhiszed, hogy semmi törvénytelen dolgot nem lettem. Mindössze egy sojut ittam. És mivel már nagykorú vagyok, az sem illegális, ha alkoholt fogyasztok.
- Rendben, hiszek neked - felelte. - De magam sem értem, hogy miért... - tette hozzá szinte alig hallhatóan.
Hirtelen az oldalamra erősített kis zsákhoz nyúltam. Előhúztam belőle ötezer wont, és Taemin felé nyújtottam, aki csodálkozva nézett rám.
- Ha ittál sojut, akkor, hogyan tudsz visszaadni nekem pontosan annyi pénzt, mint amennyit elvettél? - értetlenkedett.
- A sojut ingyen kaptam - füllentettem. - A pénzedet pedig nem szándékoztam ellopni.
Taemin csak bólogatott, majd felállt, és a pénzt visszatette az íróasztalára. Ezután visszasétált hozzám, és egy enyhe mosollyal az arcán rám nézett.
- Hajnali három van. Ideje lenne aludni - ásított. - Szerencséd van, mert valószínűleg, ha nem lennék ilyen fáradt, jól leszidtalak volna. De mindegy. Elnézem neked, hogy ma este ellógtál, de máskor ne csinálj ilyet, rendben? - Bólintottam. Taemin az ajtóhoz sétált, és lekapcsolta a lámpát. - Jó éjt, Minjung!
Miután Taemin elhagyta a szobát, erősen kifújtam a tüdőmben lévő levegőt, és ledőltem a fekhelyemre. Nem tudtam, hogy síjak-e vagy nevessek. Legszívesebben kibújtam volna a bőrömből örömömben, mert láthattam Jongint teljes valójában. Csak pár napot töltöttem tőle távol, de a hiánya miatt egy nagy űr tátongott a szívemben. Lehet, hogy részeg volt, és nem volt éppen a legjobb állapotban, de mégis ő volt. És rá kellett jönnöm, hogy az én életemben Jongint senki vagy semmi nem tudja helyettesíteni.
Viszont utáltam hazudni. És Taemin legtöbb kérdésére nem mondhattam a valóságot. Ez pedig megnehezítette a dolgomat. Szívem szerint elmondtam volna Taeminnek, hogy ki is vagyok, és honnan jöttem. De féltem, hogy rosszul fogadná a dolgot.
"Végül is... Ki az az őrült, aki elhinné, ha egy lány azt mondaná, hogy ő egy angyal? Hát senki!" - gondoltam magamban.
A fiú viselkedésének pedig kifejezetten örültem. Mikor beléptem a lakásba, remélni sem tudtam, hogy megélem a reggelt. Taemin egyre többször villantotta meg előttem az emberi oldalát.
"Lehet, hogy mégsem olyan szörnyű, mint hittem..."
Pár perccel később a szemeim maguktól lecsukódtak, engem pedig elnyomott az álom. Álmomban megjelent előttem az angyaltanács elnöke, Sangbum. Vakító fehér fény ölelte körül nyúlánk testét. A tekintetéből a szeretet tükröződött, és egész lénye melegséget árasztott. Jobb karját felém nyújtotta, én pedig gondolkodás nélkül megragadtam azt. Magához rántott.
- Látod, hogy engem fehér fény vesz körül? - Hallottam a hangját, de a szája nem mozgott.
- Igen. Fehér fénytenger - feleltem.
- Pontosan. Ez azért van, mert mi angyalok nem követünk el bűnt. Minjung, mikor emberré váltál körüled eltűnt ez a fény. De, ha jól megnézed magad, még mindig van körülötted némi fehérség. Ez azért van, mert megmaradt az angyal mivoltod. De tulajdonképpen nem vagy se angyal, se ember. És soha nem is leszel az. Viszont meg kell tanulnod úgy viselkedni, úgy élni és úgy gondolkodni, mint egy ember. El kell vegyülnöd a tömegben annak érdekében, hogy emberi kapcsolatokat tudj teremteni - magyarázta.
- De... Miért? - kérdeztem.
- Az emberek nem szeretik a különcöket. Ha kilógsz a sorból, nem fognak jó szemmel nézni rád. Viszont te mindig különböztél kissé az angyaloktól. Te voltál az egyetlen angyal, akinek voltak érzései. Még, ha alig is voltak észrevehetőek. Biztos vagyok benne, hogy te is érezted, hogy gyakran érezted a védenced érzéseit. Ebből te is rájöhettél, hogy különleges vagy. Még, ha úgy is fogtad fel, mint egy isteni csapást, hidd el, szerencsés voltál - magyarázta Sangbum, majd sűrű köd ereszkedett közénk. Az angyaltanács vezetőjét pedig nem láttam tovább.
Szemeimet lassan kinyitottam, és körbenéztem. Továbbra is a nappaliban voltam, pont úgy, ahogy elaludtam.
"Csak egy álom volt? Pedig valóságosnak tűnt..." - gondoltam.
Volt egy olyan érzésem, hogy nem csak a képzeletem játszott velem. Sőt, biztos voltam benne, hogy Sangbum valóban beleférkőzött az álmomba, és vele beszéltem. De sok megválaszolatlan kérdésem maradt. Nem értettem, hogy mit értett Sangbum az alatt, hogy szerencsés voltam. Mindig is utáltam, hogy érzek. Utáltam, hogy más vagyok, mint a többiek. Éppen ezért el sem tudtam képzeli, hogy Sangbum mit akart a tudtomra adni.
A gondolataimat a nappali ajtajának nyitódása zavarta meg. Taemin lépett be egy kinyúlt pólóban és egy hosszúnadrágban. Álmosan törölgette a szemét, és egy nagyot ásított.
- Jó reggelt Minjung! - köszöntött, majd leült a kanapéra. - Ha elkészülünk, akkor elmegyünk vásárolni? - kérdezte.
Meglepetten néztem rá.
- Vásárolni? - kérdeztem vissza, mert nem hittem el, hogy jól hallottam.
- Igen. Ahogy láttam mindössze egy ruhád van. És mondhatni testvérek vagyunk. De egyenlőre jobban szeretnélek inkább a lakótársamnak mondani. Úgy gondolom, hogy alap dolog, hogy veszek neked ruhákat. A lakótársamtól nem várhatom el, hogy egy ruhát hordjon.
- Köszönöm - suttogtam, mert a meglepettségtől nem tudtam normális hangnemben beszélni. - Majd, ha találok munkát, igyekszem visszafizetni.
Taemin elmosolyodott, és finoman megsimogatta a fejem.
- Legbelül mindig is éreztem, hogy jó ember vagy. Várj egy pillanatot, keresek neked valami ruhát. A szoknyádat pedig majd kimosom - mondta, és kiment a szobából.
Megkövülten ültem a kanapén. Nem tudtam igazán kiigazodni Taeminen. Az a fiú, akit akkor láttam, határozottan Jongin kiskori barátja volt. De az a Taemin, akit pár napja ismertem meg, korántsem volt ismerős nekem. Ekkor kezdtem kapizsgálni, hogy az emberek legtöbbször máshogy viselkednek ismeretlenekkel, mint régi ismerősökkel.
Nem sokkal később Taemin egy kisebb fekete pólóval és egy elnyűtt farmernadrággal tért vissza.
- Tudom, nem túl divatos ruhák... Még az én középiskolás ruháim. Mást nem találtam itthon, de szerintem ezek talán nem lesznek olyan nagyok neked.
- Nem igazán érdekel, hogy hogyan néz ki - ráztam meg a fejem, és elvettem Taemintől a ruhákat. - Köszönöm.
A fiú elmosolyodott, és egyedül hagyott. Magamra kaptam az újonnan kapott ruháimat, és a vitrin üvegében megcsodáltam magam. Nevetnem kellett a saját látványomon. Leginkább egy alacsony, vézna, hosszú hajú rockerre hasonlítottam. Ezt az észrevételemet Taemin is alátámasztotta. Mikor meglátott a régi ruháiban, megjegyezte:
- Pontosan olyan vagy, mint én régen. Csak ezzel a hosszú hajjal a végén még huligánnak fognak hinni. Vagy... egy törpe rockernek.
- A hajamat nem engedem levágatni. Felőlem nézhetnek akármilyen huligánnak - nevettem.
Taemin is elnevette magát, majd a kezével intetett a konyha felé:
- Akarsz enni vagy inni valamit? - kérdezte.
- Egy tea jól esne - feleltem.
- Rendben. Van kint a konyhában, csak már kihűlt. Melegítsd meg, mielőtt megiszod! Én addig felöltözök.
Bólintottam egyet, és kisétáltam a konyhába. A szemem egyből megakadt az asztalon lévő bögrén. Olyan érzésem támadt, mintha Taemin tudta volna, hogy mit fogok kérni.
A bögrét a tenyerembe fogtam, és erősen koncentrálni kezdtem. Pár másodperccel később az ital bugyogni kezdett.
"Szóval, mikor Chen azt mondta, hogy tudok égetni, az nem volt teljesen igaz. Végül is sikerült a teát felforralnom anélkül, hogy a bögre porrá égett volna."
Elégedetten kezdetem kortyolgatni a gőzölgő teámat, mikor Taemin belépett.
- Mondtam, hogy melegítsd meg, mielőtt megiszod! - csóválta meg a fejét, és kivette a kezemből a teát. De amint megérezte, hogy az ital forró, a szemei csodálkozásában elkerekedtek. - Ezt... Hogy melegítetted meg? Nem hallottam a mikró hangját.
Hirtelen elfelejtettem levegőt venni. Megijedtem. Már kezdtem megérteni, hogy mit értett Sangbum az alatt, hogy vegyüljek el a tömegben. Rájöttem, hogy nem kéne használnom az erőmet. Ezzel csak felvonnám az emberek figyelmét arra, hogy én más vagyok.
- É-én pedig megmelegítettem - dadogtam. - Csak lehet, hogy te nem hallottad.
Taemin összehúzta a szemöldökét, és furcsán kezdett méregetni.
- Fura vagy nekem, Minjung. De lehet, hogy csak velem van a gond. Lehet, hogy csak képzelődök. Tudod, eddig Taesunon és a nagyin kívül nem éltem senkivel. Még meg kell, hogy szokjalak. De... Most előre megyek a kocsihoz, ha végeztél, zárd be a házat, és gyere! - köszönt el.
Miután hallottam a bejárati ajtó csukódását, leroskadtam az étkezőasztal tövében. A szívem hevesen kalapált, a fülemben pedig éreztem, ahogy lüktet a vér. Kezdtem komolyan azt hinni, hogy a végén még Taemin azt hiszi, hogy valami boszorkány vagyok. Nagy megkönnyebbülés volt hallani, hogy nem is sejti, hogy van természetfeletti erőm.
Gyorsan megittam a teám, és indultam is. Lerohantam a lépcsőn, miközben a Taemintől kapott nadrágomat fogtam, nehogy lecsússzon. Szó nélkül beültem a fiú mellé az anyósülésre, miközben elgondolkoztam:
"Sangbum azt mondta, hogy vegyüljek el a tömegben. Ahhoz először is kellenek normális ruhák. Ez meglesz. Aztán... Több emberrel kéne megismerkednem. Valahogyan ezt is el fogom érni. A harmadik legfontosabb pedig talán az, hogy ne használjam a természetfeletti erőmet. Na, ezt nehezebb lesz megoldanom." - Mikor ezt végiggondoltam, lopva Taeminre tekintettem. Ő engem nézett.
- V-valami baj van? - kérdeztem.
- Olykor nagyon bele tudsz merülni a gondolataidba. Mintha a gondolataid egy másik világba repítenének. - "Ebben van valami..." - Fogadok, hogy azt sem vetted észre, hogy már öt perce leparkoltam a parkolóban - mondta, és próbálta visszafojtani a vigyorát.
Meglepetten körülnéztem, és igazat kellett adnom a fiúnak.
- Oh, bocsánat. Nem vettem észre.
- Semmi baj. De most már indulhatunk is!
Taemin kipattant a kocsiból, én pedig követtem a példáját. Nem messze álltunk meg egy nagy áruháztól. Az épületen nagy betűkkel a Lotte Mart felirat virított. Rengeteg ember volt bent. Hétvége volt, és még több ember volt az utcákon is, mint, amikor a Földre jöttem.
Taeminnel két és fél órán keresztül vásároltunk. A pénztárnál azt hittem, hogy elsírom magam, amikor megláttam, hogy a fiú mennyi pénzt költ rám. Kissé bűntudatom volt, amiért neki kellett kifizetnie, amit nekem vettünk. Egyre nagyobb szükségét éreztem annak, hogy dolgozni kezdjek.
"Ha találok munkát, akkor az első fizetésem biztosan arra fogom költeni, hogy visszafizessem Taeminnek, azt, amit rám költött." - gondoltam.
Hazafelé gy utcai kimbap étteremben ettünk. Valóságos megválts volt a gyomromnak az étel, hiszen egész nap nem ettem semmit. Taemin pedig vigyorogva nézte, ahogy tömöm magamba a kimbapot.
Késő délutánra értünk haza. Fáradtan rádőltem a kihúzott kanapéra. Már éppen kezdtem elszundítani, amikor Taemin bejött a nappaliba, és rám ugrott.
- Kelj fel! - Egy párnával kezdett püfölni. - Rád bízhatom, hogy a ruhákról levágd az árcédulát, vagy inkább tartsak tőle, hogy belevágsz az anyagba?
- Biztosíthatlak róla, hogy nem fogom szétvagdosni az új ruháim - nevettem el magam. - Azt hiszem keresek is valamit, amit felvehetek.
- Pedig már kezdem megszokni ezt a rockeres külsődet - jegyezte meg szórakozottan.
Nevetve megfogtam egyet a mellettem heverő párnák közül, és a fiúhoz vágtam.
Jókedvünknek a csengő vetett véget. Taemin kisietett a nappaliból, és felvette a kaputelefont:
- Szia, igen. Gyere csak, nyitom az ajtót!
Ezután a fiú gyorsan hozzám sietett, és fejével a szobája felé intett.
- Az egyik haverom van itt. Amíg itt lesz, kérlek menj át a szobámba! Azt még nem tudom, hogy bemutassalak-e neki.
- Miért nem mutatsz be neki? Ez olyan, mintha szégyellnéd, hogy veled élek - magyaráztam kissé sértetten.
- Minjung, erről szó sincs! Csak tudod... A haverom kissé... Hogyan fogalmazzak? Szereti a nőket, és nem akarom, hogy valamit is csináljon veled. Érted? - mondta, és frusztráltan a sötétbarna hajtincsi közé túrt.
Helyeslően bólogattam. Kimentem a folyosóra, és becipeltem a fiú szobájába az új ruháimat. Elkezdtem levagdosni mindről az árcédulát, mikor meghallottam a bejárati ajtó nyitódását. Kíváncsian a szobaajtóra tapasztottam a fülem.
- Szia Taemin! Rég nem láttalak! - mondta egy ismerős hang, melynek hallatára éreztem, hogy a szívem egyre erősebben kezd el verni.
"Jongin az! Itt van!" - gondoltam magamban.
Hatalmas vigyorral az arcomon leültem az ágyra, és tovább folytattam a cédulák eltávolítását. Miután végeztem, levetettem a Taemintől kölcsönkapott ruhákat, és felvettem néhány újat. Épphogy végeztem, mikor meghallottam egy foszlányt a szomszéd szobai beszélgetésből:
- Jongin, egy napja együtt élek valakivel - ismerte be Taemin.
- Már éppen ideje volt, hogy felszedj valakit! - vágtam rá a védencem. - De... Ugye az a bizonyos személy nő?
- Igen, egy lány, de nem arról van szó, amire gondolsz! - Taemin heves tiltakozásba kezdett. - A nagyi nagyon megkedvelte, és ő küldte hozzám.
- Elég gyenge kifogás - vágta rá Jongin.
- A valóságot mondtam. Miért? Te nem néznéd ki a nagyiból, hogy valakit hozzám költöztet?
- Hát... Ebben van valami - felelte Jongin, és a hangján hallatszott, hogy elgondolkodik a hallottakon. - És ezt a bizonyos lányt nem akarod bemutatni nekem? - Éreztem a hangján, hogy vigyorog.
- Bemutatom neked, ha megígéred, hogy egy ujjal sem érsz hozzá! Ő nem egy azok közül a nők közül, akiket a bárban felszedsz egy éjszakára.
- Rendben, felfogtam. De mi van akkor, ha...? - A kérdését nem tudta befejezni, mert Taemin közbevágott.
- Nem - vágta rá. - Jobban örülnék neki, ha nem is találkoznátok! Minjung teljesen az ellentéted, és simán kinézem belőle, hogy minden szavadra ugrana. Van egy olyan érzésem, hogy ti ketten veszélyesek vagytok egymásra.
Dühösen fújtattam egyet.
"Na, majd pont Taemin fogja megmondani, hogy találkozhatok-e a védencemmel?! Semmi beleszólása sincs abba, hogy kivel találkozhatok, és kivel nem. De, ha nem engedni, hogy találkozzak Jonginnal, akkor többször el fogok menni az Iron's Barba. Azt nem tudja megakadályozni" - morfondíroztam.
Ekkor kinyílt a szoba ajtaja, én meg felordítottam. Taeminnek sikerült a lábamra tolni az ajtót.
- Te meg akarsz ölni? - néztem a fiúra mérgesen.
- Miért álltál az ajtónál? Huh? - kérdezte csípősen.
- Csak... WC-re kellett mennem - hazudtam, mire a fiú forgatta a szemeit. - De miattad belilult a lábkörmöm! Látod?
Felemeltem a lábam, hogy jobban szemügyre tudja venni a sebesült nagylábujjam.
- Jajj, Minjung! Hol vagyunk, a dedóban? Komolyan..! A végén még gyógypuszit is kérsz rá?! - csattant fel, de a hangjában lehetett érezni, hogy valójában bántja a dolog.
- Nem, nem vagyok óvodás - feleltem sértődötten. - De miért jöttél?
- Jongin találkozni akar veled. - Szavaira már készültem is elhagyni a szobát, de megragadta a karom. - Nem azt mondtad, hogy WC-re kell menned? Amíg pedig ott vagy, esetleg kipaterolhatnám Jongint innen...
- Már mégsem kell - vágtam rá, és elhagytam a szobát.
Úgy éreztem, mintha repülnék. Bármit megadtam volna, hogy láthassam újra a védencemet.
Jongin a nappaliban ült a kanapén. Taemin már elpakolta a fekhelyem, így szerintem a fiú nem is sejtette, hogy ott ül, ahol én aludni szoktam. Mikor meglátott, az arcáról lefagyott a féloldalas mosolya. A szemeivel egyre sűrűbben pislogott.
- M-minjung? - suttogta.
- Emlékszel rám? - kérdeztem meglepetten.
- Azt hiszem. Nem te vagy az, aki tegnap este hazavitt?
Nem hittem el, hogy emlékszik. Határozottan emlékeztem, hogy tegnap bűzlött az alkoholtól. Bár, azt nem tudtam, hogy általában mennyire szokott piaszagú lenni a lehelete. Mikor még angyal voltam, nem éreztem erősen a szagokat.
- Igen, én vagyok. De, hogyhogy emlékszel rá? Nagyon részeg voltál - értetlenkedtem.
Jongin elvigyorodott. Felállt a kanapéról, és közelebb jött hozzám. Éreztem a teste közelségét, és a leheletét a fülemnél.
- Tudod az az igazság, hogy nemrég szakítottam a barátnőmmel. Amíg együtt voltunk, nem ittam túlzottan sokat. Tegnap pedig egyszerűen nem akart sok pia lemenni a torkomon. Nem voltam olyan részeg, hogy ne tudtam volna hazamenni. Már fontolgattam, hogy hazamegyek, amikor jöttét te. És tudod, nem mindennapi, hogy egy ilyen szép és ártatlan lány felajánlja, hogy lefekszik velem. Gondoltam, jobb, ha nem tudod, hogy nem vagyok részeg - magyarázta.
Magamban jól fejbe vágtam magam. Tudhattam volna! Jongin mindig is nagyon agyafúrt volt. Engem is átvert, pedig én ismertem a legjobban. Vagyis, azt hitem. De rá kellett jönnöm, hogy a fiú életét ismerem csak. A rejtett érzései és a gondolatai előttem sem voltak világosak.
- És tudod, Minjung... Én mindig betartom, amit ígérek. És elvárom, hogy velem is így tegyenek. Te pedig lógsz nekem egy éjszakával, ha már este nem akartál lefeküdni velem.
Éreztem, hogy az arcom egyre jobban felforrósodik, a szívem meg egyre erősebben kezdett el verni. Nem tudtam megszólalni. Csak tátogtam, és nagyokat nyeltem.
Jongin ellépett tőlem, és visszasétált a kanapéhoz. Lazán levetett magát, szétterpeszkedett, és féloldalasan rám vigyorgott. Nem tudom, hogy miért, de amikor a szemébe néztem, tudtam, hogy mit akar mondani nekem. Azt akarta, hogy mellé üljek, és viselkedjek úgy, mintha először látnám. Közelebb mentem hozzá, és helyet foglaltam a lehető legtávolabb tőle.
"Taeminnek nem szabad tudnia, hogy ismerem Jongint... Semmi esetre sem!"
- Üdvözlöm, Kim Jongin vagyok! De mindenki csak Kainak hív- A védencem felém nyújtotta a kezét, és rám kacsintott. Ekkor lépett be Taemin a szobába.
- Örülök, hogy megismerhetem! Én Kang Minjung vagyok! - Kezet fogtam vele. Az ő nagy kezében az enyém nagyon aprónak tűnt.
Taemin furcsán méregetett minket, majd leült közénk a kanapéra, és mindkettőnknek adott egy-egy pohár vizet.
- Ahogy látom, már meg is ismerkedtetek. Szóval nem látom értelmét annak, hogy Minjung továbbra is itt maradjon - mondta Taemin ideges hangnemben.
Nem tudtam hova tenni a fiú viselkedését. Egyszerűen nem tudtam megérteni, hogy miért akar görcsösen távol tartani Jongintól. Ismertem a védencem, és nem hittem, hogy valaha is ártana valakinek is. Legalábbis, amikor nem részeg.
- Taemin, mondd el őszintén, mitől tartasz? - kérdeztem csípősen. - Attól, hogy én fogom bántani Kait, vagy ő engem? Vagy féltékeny vagy, hogy nem lehetsz együtt a haveroddal? Vagy egyszerűen bekattantál, és ezért akarsz ilyen sürgősen elküldeni innen?
A fiú a hajába túrt. Egy ideig kereste a szavakat, majd csak annyit nyögött ki:
- Ezt majd később megbeszéljük.
- Csak félsz elmondani, hogy mit gondolsz, vagy azért akarod később megbeszélni velem, mert még ki kell találnod valami értelmes magyarázatot - csattantam fel.
- Minjung, Minjung, túl heves a természeted - csóválta meg a fejét Taemin. - De rendben, legyen. Itt maradhatsz.
Éreztem, hogy a fiú legszívesebben még a mondandója végére oda mondta volna azt is, hogy: "De figyellek mindkettőtöket!". Viszont én hálás voltam neki, amiért ezt nem mondta ki.
Jongin gyengén megköszörülte a torkát, és rám nézett. Próbált úgy tenni, mintha Taemin nem ülne köztünk, és nem figyelne minket villámló tekintettel.
- És... Minjung, te dolgozol valahol? - kérdezte Jongin.
- Nem, nincs munkám. De minél előbb akarok találni - feleltem kissé bizonytalanul.
- Tudod, jelen pillanatban én vagyok a Sagwa áruházlánc igazgatója. És nagy szükségem lenne egy személyi asszisztensre.
Alig hittem a fülemnek. Belegondoltam, hogy milyen lenne Jonginnal dolgozni. Akkor sokkal közelebb lennék hozzá, és ez számomra nagyon előnyösnek tűnt. Hiszen a védencemmel egymástól függtünk. Ha az egyikünk meghal, a másik is. Ráadásul az is furcsa volt nekem, hogy tegnap este nem tudtam aludni, mert volt egy olyan érzésem, hogy Jongin részeg. Nekem mondhatta nyugodtan utólag, hogy nem nem ivott sokat. Én tisztán éreztem, hogy nem olyan kis mennyiségű piáról volt szó, mint amit ő állított. Tudtam, hogy részeg volt. Csak legfeljebb még tudatában volt a dolgok történésének. Emlékezett mindenre, mert nem volt olyan részeg. A hajnali dolgokból pedig arra tudtam következtetni, hogy Jonginnal össze lehetünk kötve még mindig. És emiatt én valószínűleg érzem is, mikor ő veszélyben van, vagy segítségre van szüksége.
De mielőtt még felelhettem volna Jongin kérdésére, Taemin közbeszólt:
- Minjung nem fog neked dolgozni! Nem engedem!
- Na, és mondd csak, téged mióta hívnak Minjungnak! - szólaltam meg, és dühösen a mellettem ülő fiúra néztem. - Te is tudod, hogy nem élősködhetek rajtad. Ehhez viszont dolgoznom kell. És, ha Kai így felajánl egy munkalehetőséget, akkor miért ne fogadhatnám el?
- Azt sem tudod, hogy mit csinál egy személyi asszisztens - gúnyolódott.
- És ezt te mégis honnan tudod? - csattantam fel. - Néha úgy érzem, mintha úgy kezelnél, mintha nem is jártam volna iskolába...
Úgy gondoltam, hogy jogos volt a felháborodásom. Taemin valamilyen okból sokszor úgy kezelt, mintha nem végeztem volna el a középiskolát. Na jó, ez igaz is, de viszont mindig mentem Jogninnal iskolába. És mindent megjegyeztem, amit ott tanítottak.
Azt is tudtam, hogy mi a személyi asszisztens dolga. Mikor Jongin a Sagwa vezérigazgatója lett, megfigyeltem, hogy mit csinált az asszisztense. Csak hát, szegény férfit egy hét után elbocsátotta. Hogy miért, arra nem sikerült rájönnöm.
- Nem arról van szó... - Taemin frusztráltan a hajába túrt. - Ezt majd később megbeszéljük négyszemközt.
Magam előtt összefontam a karjaim, és magamban füstölögtem. Többet meg sem szólaltam. Nem sokkal később Jonginnak mennie kellett. Mielőtt kiment a lakásból, hozzám fordult:
- Majd gondold át az ajánlatomat, Minjung! Aztán, ha sikerül dűlőre jutnod, akkor hívj fel! Taemin majd megadja a számom - mondta, majd rám kacsintott. - Ugye? - Ezt a kérdést már Taeminhez intézte, aki bizonytalanul bólintott.
Miután a védencem elment, bevonultam a nappaliba, és a kanapéra dőltem. Taemin követett a helyiségbe, és leült velem szembe a földre.
- Tartozol nekem némi magyarázattal - mondtam neki sértődötten.
- Majd akkor, ha nem viselkedsz úgy, mint egy ötéves. Minjung, néha komolyan olyan érzésem van, mintha egy gyerek lennél - sóhajtotta.
Eszembe jutott, hogy Chen ugyanezt mondta nekem. Végül is lehet benne valami. Soha nem voltam gyerek, nem is tapasztaltam meg azokat, amiket az emberek gyerekként. Egyszerűen nem volt alkalmam felnőni.
"Rendben, akkor találtam még egy feladatot magamnak... Fel kell nőnöm!"
Felültem a kanapén, és felhagytam a gyilkos tekintetemmel.
- Rendben, felhagytam a gyerekes viselkedéssel. Szóval... Miért nem engeded, hogy Jonginnak dolgozzak? Mi baj lenne abból, ha a személyi asszisztense lennék? - kérdeztem.
- Nem tudom, hogy hogyan fogalmazzak... - Taemin próbálta megfogalmazni az érzéseit, de ez beletelt pár percbe. - Ha Jonginnak dolgoznál, szinte biztos, hogy valamilyen kapcsolat lenne köztetek. És, ha netán több is történne a megengedettnél, többet nem tudnék egyikőtöknek sem a szemébe nézni. Téged pedig ki kell, hogy rakjalak a lakásomból. Nem szívesen tenném meg, de nem lennék képes úgy élni veled, hogy tudom, hogy lefeküdtél Jonginnal. És ahogy őt ismerem, nem nyugszik addig, amíg ágyba nem visz.
- Nem vagyok hülye, nem mennék bele. Akkor sem, ha fizetnének érte.
- Ennek örülök, Minjung. De attól még féltelek. Bevallom őszintén, nem szívesen hagynálak titeket kettesben.
- De... Miért nem? - kérdeztem, és próbáltam nem idegesen kiejteni a szavakat.
- Ti ketten teljesen ellentétei vagytok egymásnak. Nincs egy hete, hogy ismerlek, de így is látom, hogy milyen vagy. Jongin egy nyugodt, és megfontolt ember. Te pedig tűzrőlpattant vagy, és mindent azonnal akarsz. Ezek mellett Jongin már volt bíróságon is, te pedig olyan ártatlan vagy. A barátom pedig általában magához hasonló nőket szokott becserkészni. De ahogy láttam, te sem kerülted el túlságosan a figyelmét. Egyszerűen féltelek tőle, de magam sem tudom, hogy miért.
- Az nem érdekel, hogy különbözünk. Az sem érdekel, hogy ő mit gondol rólam. - "Na jó, érdekel..." - Viszont nekem munka kell. És Kai csak úgy felajánlott egy munkalehetőséget. Természetes, hogy elfogadom!
- Minjung, mondd meg őszintén; képes lennél személyi asszisztensként dolgozni? - kérdezte kételkedve.
- Még nem próbáltam. De amíg nem próbálom ki, nem tudom, hogy megy-e - feleltem magabiztosan.
- Végzettséged sincs. - Nemtetszően ingatta a fejét.
- Ahogy láttam, ez Kait nem érdekli - vágtam rá.
- Éppen ez itt a baj! - kiáltott fel. - Szerinted komolyan személyi asszisztensnek akar? Legyünk őszinték! Te is tudod, hogy csak ágyba akar vinni!
Sértetten hátradőltem a kanapén. Taeminnek talán meg sem fordult a fejében más megoldás. Huszonegy éven keresztül voltam Jongin mellett. Ismertem, mint a rosszpénzt. És azt is tudtam, hogy aki nemet mondd neki, azt nem támadja le, hanem próbálta az ujjai köré csavarni. Kivéve, mikor részeg. De erre a munkahelyén nincs sok esély.
- Ha valami furcsát észreveszek rajta, akkor egyből felmondok. Így sem engeded meg, hogy Kainak dolgozzak? - kérdeztem némi megfontolás után.
- Legyen - sóhajtotta. - De, ha a legapróbb kacsintást, vagy kacér vigyort észreveszed a képén, azonnal fel kell mondanod! Értetted?
Beleegyezésképpen bólintottam. De belül éreztem, hogy mindketten tudjuk, hogy meg fogom szegni az ígértem. Nem érdekelt, hogy Jongin mit akar tőlem. Nekem viszont mellette kellett lennem, hiszen az őrangyala voltam. Ehhez pedig ez a munkalehetőség tökéletes volt.
- Egyébként, miért akarsz annyira Jonginnal dolgozni? Ahogy látom, attól sem rettensz el, hogy van rá esély, hogy az ágyában fogsz kikötni.
Nem tudtam, hogy erre mit felelhetnék. Nem vághattam rá, hogy "Azért, mert az őrangyala vagyok!".
- Csak nem... Bejön neked Jongin? - vigyorodott el. - Valld csak be, hogy tetszik neked!
- Nem szoktam hazudni - feleltem magabiztosan, de a szívem mélyén magam sem tudtam, hogy igazat mondok-e.
Valami vonzott Jonginhoz. De nem tudtam eldönteni, hogy ez azért van-e, mert az őrangyala vagyok. Mindenesetre úgy gondoltam, hogy ezzel ráérek később foglalkozni. Fontosabb dolgom is volt. Jobban utána kellett néznem, hogy mit is csinál pontosan egy személyi asszisztens.
