Chapter 1

 ·٠•ღ Este a bárban ღ•٠·

   A fekete Audi motorjának búgása leállt. A bal oldali kocsiajtó kinyílt, és a fekete öltönybe öltözött Jongin lépett ki rajta. Végigsimított a sötétkék nyakkendőjén, majd egy féloldalas mosoly kíséretében elindult a közeli sikátorba, ami a Iron's Bar nevű szórakozóhely felé vezetett. Jonginnak már lassan két éve törzshelyévé vált ez a hely, és kivétel nélkül minden estéjét itt töltötte. Mondjuk a péntekeket általában a bár szomszédságában lévő Iron's Clubban szokta elmulatni, de én nem tettem nagy különbséget a két hely között. Még a tulajuk is megegyezett, így nem csoda, hogy hasonlít a két szórakozóhely neve.

   Szorosan Jongin nyomában haladtam. Szokásos csütörtök este volt. Az utcai lámpák fénye pár méterre világított tőlünk. Miután kiértünk a sikátorból, befordultunk balra. Pár méterrel a szűk utca bejáratától nagy piros betűkkel villogott a Iron's Bar felirat. Az egész bár az épület pincéjében volt, ahova egy nemrég felújított márványlépcső vezetett le. A lépcső előtt egy ingben és farmernadrágban álldogáló alak volt. Amikor közelebb értünk hozzá, az alak Jongin felé emelte a tekintetét, majd boldogan elmosolyodott.

  - Szia Kai! Örülök, hogy ideértél, már kezdtem azt hinni, hogy nem jössz - szólalt meg, és a kezét Jongin felé nyújtotta, amit a fiú meg is szorított.

  - Nem is én lennék, ha nem jönnék el. Ismersz eléggé Taemin, hogy tudd, hogy egy estémet sem töltöm otthon. Egyszer-kétszer megesik, hogy házibulikba megyek, de ezektől eltekintve minden este itt a helyem.

   Taemin barátian megveregette Jogin vállát, majd nevetve leindultak a márványlépcsőn. Szorosan a nyomukban suhantam, és egy pillanatra sem tévesztettem szem elől a védencemet. Amikor esténként szórakozni járt, sokkal jobban kellett figyelnem rá, mint általában. Igaz, nem az a feladatom, hogy a széltől is óvjam, de én mégis aggódtam érte. Mikor már a hatodik pohár pezsgőjét szokta inni, késztetést szoktam érezni arra, hogy valamilyen módon megállítsam. Ez kisebb-nagyobb sikerekkel menni is szokott.

   Szerettem amikor Jongin Taemin közelében van. Ő volt Jongin egyetlen igazi barátja. Már kiskoruk óta mindent együtt csináltak. Taemin pedig azok közé az emberek közé tartozott, akiben meg lehetett bízni. Jonginnal ellentétben ő nem szokta ájulásig inni magát, és nem szokott a személyzeti vécébe zárkózni a bárban felszedett nőkkel. Nagyon szerettem benne, hogy elviselte Jongint, úgy ahogy van. Ez eddig keveseknek sikerült, ugyanis amióta Jongin elvesztette az édesanyját, nem tudta feldolgozni az eseményt. Magába zárkózott, és a gondjai elől a próbált mindenféle földi dologba zárkózni. Napközben a munkának élt, esténként pedig az alkohol uralma alá került. És ez már így ment két éve.

   Bent a bárban halkan szóló zene fogadott. A környék tehetősei leginkább ebben a bárban szokták tengetni az estjeiket. A hely tulajdonképpen körülbelül száz ember befogadására lehetett tervezve, de a tulaj úgy csinálta meg, hogy az emberek kényelmesen elférjenek, és ne heringek módjára tömörüljenek. Ahogy láttam, ezt a vendégek ki is használták. Szétszórva és csoportokba tömörültek az asztaloknál, de voltak egypáran akik inkább a bárpult előtti fekete bőrhuzatos székeken foglaltak helyet.

   Taemin és Jongin a pult elé sétáltak, és helyet foglaltak az általuk választott bárszékeken. Hamarosan a pult másik oldalán egy középkorú férfi tartott feléjük. Európaias arcvonásai voltak és nagy barna szemei. Arcát vékony rétegben borosta fedte, tekintete pedig a legtöbb nőt rabul ejtette. Ez a férfi nem volt más, mint a bár tulajdonosa, de ezt csak nagyon kevesen tudták. Mivel mindig Jonginnal szoktam lenni, mindent tudtam a férfiról amit Jongin is. De ahogy láttam köztük inkább csak valamiféle anyagi kapcsolat van, nem olyan barátok, mint Jongin és Taemin. Jongin minden este a bárban hagy egy bizonyos összeget. Az évek során a tulajdonos pedig valószínűleg rengeteg pénzt begyűjtött Jongintól. Egyébként még a nevét sem tudja senki. Mindenkinek Iron néven mutatkozik be, de azt, hogy mi a valódi neve senki nem tudja.

  - Csak nem Kai és Taemin - lépett oda hozzájuk vigyorogva a férfi.

  - Reméltem, hogy hiányoltál - vigyorodott el Jongin is, majd kezet fogott a férfivel.

  - Hidd el, már csodálkoztam is, hogy miért nem ülsz még itt. Este tizenegy van. Ilyenkor már részegen szoktál énekelni - nevette el magát, mire Jongin vágott egy grimaszt. - Erről jut eszembe, mit adhatok?

  - Csak a szokásosat - vont vállat Jongin. - Taemin, te kérsz valamit?

  - Azt hiszem, hogy ma este nem. Van egy olyan előérzetem, hogy ma este még haza kell, hogy cipeljelek, Jongin - sóhajtott.

  - Ne hívj így! - sziszegte Jongin, és gyilkos tekintettel nézett barátjára.

   Jongin valamilyen különös oknál fogva soha nem szerette, ha a nevén szólítják. Csak Taeminnek nézte el néhanapján. Rajta és az apján kívül mindenkitől elvárta, hogy Kainak hívják.

   Iron alig hallhatóan felkuncogott, majd lehajolt, és a pult alól egy üveg bort húzott elő. A mögötte lévő polchoz sietett, melyen sima felületű üvegpoharak sorakoztak. Egyet leemelt, majd miután visszasétált, töltött bele a borból.

  - Parancsolj! - nyújtotta Jonginnak a poharat.

   A fiú arcára egy örömittas mosoly kúszott, majd egy nagyot kortyolt az italából. Ismertem már annyira, hogy tudtam, hogy egész nap másra sem várt, minthogy eljöjjön az éjszaka. Nem igazán értettem a gondolkodásmódját, de volt egy olyan érzésem, hogy jó ez így.
  - Na, meséljetek nekem valamit! - szólalt meg Iron.

  - Én inkább tőled szeretnék hallgatni valamit - szólalt meg Taemin. - Pár hete még nem a klubbodban dolgoztál?

  - Oh, hát igen. Két hete péntek este még ott voltam pultos. Akkor még mindketten ott voltatok. Mondtátok is, hogy jövőhéten nem jöttök bulizni, mert egyik haverotok házibulit tart. Ezután két nappal döntöttem úgy, hogy áthelyezem magam.

   A férfi szövege közben akaratlanul is vágtam egy grimaszt. Eszembe juttatta az előző péntek estét. Aznap reggel még örültem neki, hogy Jongin nem a szokásos buliba megy péntek este. Utáltam, hogy pénteken mindig a Iron's Clubba kell vele mennem. A helyet visszataszítónak találtam, és szívem szerint el is kerültem volna. Utáltam mikor az ittas Jongint lányok hada rohamozza meg, és mindig a vécében kötnek ki. Egyszer-kétszer volt olyan is, amikor nem jutottak el a vécéig, de elhatároztam, hogy azokat az estéket megpróbálom elásni a gondolataim között. A klubban uralkodó tömegnyomor, fülledt levegő és piaszag nem az én világom volt, ezért különösképpen feldobott, hogy Jongin egy péntekét nem egy ilyen helyen tölti. Túlságosan előre örültem...

   Azon a pénteken még Taemin is egy hatalmasat zuhant a szememben. Addig úgy ismertem, mint egy olyan fiút aki mindig illemtudó és tudja, hogy hol a határ. De mikor megláttam piától bűzölögve felfele lépdelve a lépcsőn, elbizonytalanodtam. Azután pedig, hogy két lányt támadott le egyszerre a ház folyosóján, nem is néztem tovább. Akkor jöttem rá, hogy minden ember életében van amikor kirúg a hámból vagy esetleg elborul az agya, és azt sem tudja, hogy mit tesz.

   Azt hittem, hogy az az este nem lehet rosszabb. De mélységesen csalódtam, amikor megláttam Jongint a munkatársával, Baekhyunnal. Mindig is tudtam, hogy Baek a saját neméhez vonzódik. Tudtam azt is, hogy Jongin nem közömbös számára, de mikor megláttam őket egymáson fetrengeni, elfogott a hányinger. Pár nappal rá megtudtam, hogy Baekhyun emlékezett az estélyük minden mozzanatára, ami nem meglepő módon az ágyban végződött. Szerencsére Jonginon jelét sem láttam annak, hogy valami is rémlene neki abból az estéből. Még ez volt a szerencse. Nem tudom, hogy miképpen reagált volna, ha megmarad neki, hogy lefeküdt Baekhyunnal.

   Ezután a péntek után valóságos megváltás volt, mikor Jongin megbeszélte Taeminnel, hogy holnap már a Iron's Clubba mennek.

"Ott talán nem másznak rá férfiak... Már az sem érdekel, hogy hány lányt csalogat be a vécébe, csak ne férfi legyen." - gondoltam.

  - És miért jöttél át a bárba, Iron? Nem tetszett a klub? - térített vissza Jongin hangja a valóságba.

  - Hidd el, amikor a tizenéves ittas kiscsajok rád másznak, egyáltalán nem szórakoztató. Ráadásul már lassan összehaverkodtam a mentősökkel, annyit hívtam őket. Hihetetlen, hogy a holtrészeg emberek mire képesek... - sóhajtott a férfi. - Aztán megfordult a fejemben az, hogy mi lenne, ha inkább a báromban dolgoznék. Nem is bántam meg. Itt az emberek legalább tudják, hogy hol a határ. Általában... - mondta, majd az utolsó szónál Jonginra sandított.

  - Én is tudom, hogy hol a határ - horkant fel Jongin.

"Khm... Ehhez nekem is lenne pár szavam..."

  - Persze, jól tudjuk mi azt - vigyorodott el Taemin, mire Jongin tarkón vágta.

  - Azért verekedni nem kell - rázta meg a fejét Iron.

  - Ha jól emlékszem, nemrég te mondtad, hogy összehaverkodtál a mentősökkel. Nem bánnám, ha hasznát tudnánk venni az emberi kapcsolataidnak. Lehet, hogy szükség lesz mentőre, és ezúttal nem hozzám kell kihívni - sziszegte Jongin, és közben gyilkos pillantásokkal illette a barátját.

  - Nyugi van, Kai. Igyál még! Akkor már nem fog érdekelni, hogy Taemin miket mond rólad - vigyorgott Iron, és előhúzott a pult mögül egy újabb üveg bort.

  - Igazad van! Tölts még, ne sajnáld! - húzta pajkos mosolyra ajkait Jongin, és közelebb tolta a poharát a férfihez, aki készségesen töltött neki.

   Legszívesebben megfogtam volna a borosüveget, és kihajítottam volna az ajtón. Volt egy olyan előérzetem, hogy hajnalban még Taeminnek kell hazavonszolnia Jongint. Sokszor megesett már ez, így nem csoda, hogy Taemin sokszor kísérte el Kait esténként. Gondolom nem akarta, hogy a barátját idegenek hurcolják el valamerre, vagy esetleg Jongin olyat tegyen ittasan, amit máskor nem tenne.

  - Ki az a nő? - kérdezte Jongin, és mutatóujjával a bár egyik sarkában üldögélő csoportra mutatott.

  - Mivel csak egy nő ül ott, szerintem egy emberre gondolunk. Ő nem más, mint Lara. Sokszor jön ide, de régebben a Iron's Clubba is sokszor jött. A valódi nevét senki nem tudja, és a tipikus ribancok csoportját erősíti. Nézd csak meg! Csupa gazdag férfi között üldögél. Szerintem ma estére is próbál beszervezni valakit magának - magyarázta megvetően Iron.

   Jongin arcára kaptam a tekintetem, és láttam, hogy egy huncut vigyor fut végig rajta. Sóhajtottam egyet. Tudtam, hogy mi lesz a következőkben, és sejtésem egyhamar be is igazolódott.

  - Nem tetszik, hogy azokkal a vén kecskékkel üldögél - mondta Jongin. - Ma este velem lesz dolga. De előbb kérek még valamit inni. Iron, mit ajánlasz? Valami erős most jól esne.

   Iron arca a szavak hallatán felragyogott, és elkezdett a pult mögött kutatni. Gondolom éppen a legdrágább italát választotta ki, hogy Jongintól minél több pénzt sikerüljön elcsalnia. Erős késztetést éreztem arra, hogy felképeljem a férfit, de hiába próbáltam volna meg. Nem tudtam volna ártani neki. Ilyen helyzetekben sokszor sajnálom azt, hogy nincs fizikai testem, hisz' csak egy angyal vagyok.

  - Azért remélem, hogy semmi őrültséget nem fogsz csinálni, Jongin - nézett Taemin a fiúra.

  - Hányszor mondjam még, hogy ne hívj így?! És amúgy sincs semmi beleszólásod abba, hogy mit csinálok. Az én életemről van szó, te csak törődj a sajátoddal! - csattant fel Jongin, akin már látszott az alkohol hatása.

  - Már meg sem szólalhatok? - dünnyögte sértődötten Taemin, majd elfordult barátjáról.

   Ezzel egy időben Iron feje bukott fel a pult mögül. A férfi vigyorogva előhúzott egy üveget, és töltött belőle Jonginnak. Közelebb hajoltam az üveghez, és tisztán éreztem, hogy az előző bornál egy erősebb italról van szó. Nem akartam, hogy Jongin a szokásosnál is többet igyon. Általában három pohár bor után már eléggé kiütve szokott lenni, így bele sem mertem gondolni, hogy három pohár az előbb említett italból és pár pohár az újabb italból mit vált ki a fiúból.

   Egy hirtelen gondolattól vezérelve felemeltem a kezem, és az Iron kezében lévő üvegre koncentráltam. Pár másodperc múlva el is értem a várt hatást; az üveg hangosan csapódott az Iron mögött lévő  poharakkal teli polcnak, és szilánkokra törve hullott vissza a földre. A benne lévő ital mind a padlóra folyt, és meg-megcsillant a a lent heverő szilánkokon. Egy-két pohár is leesett, de érdekes módon azok mind egyben maradtak. A hirtelen történt eseményre a bent lévők mind felkapták a fejüket, és érdeklődve nézték az eseményeket.

  - A tequila! - kapott a fejéhez Iron, és gyorsan a kiömlött italhoz rohant.

Lázasan kezdte felszedegetni az üveg darabjait, és közben az italhoz beszélt. Na, ezek után mondja nekem valaki azt, hogy Iron normális..!

  - Nyugi, Iron! Nem történt tragédia - mondta Taemin, és közelebb ment a férfihez.

  - De ez tequila volt! Ráadásul a drágábbik fajta..!

  Taemin ezek után jobbnak találta, ha nem szól semmit. Szerintem ő is rájött, hogy Ironhoz ilyen állapotban nem érdemes szólni, mert csak a kiömlött piát siratta.

  A tulajdonos kisvártatva elment felmosórongyért, Taemin pedig közelebb merészkedett az összetörött üveghez, és elkezdte szedegetni a szilánkokat. Pár percig szorgosan végezte a szedegetést, de hirtelen megállt a keze, és ledermedt.

  - J-jongin! Én vagyok hülye, vagy erre az üvegdarabra tényleg világoskékkel az van írva, hogy Minjung? - nézett barátja felé, de mikor meglátta, hogy az ittas Jongin a pult mögött kotorászik egy újabb üveg tequila után, megfogatta a szemét.

   Magamban elmosolyodtam, mert pontosan az történt, amit elterveztem. Szerettem azzal szórakozni, hogy jeleket küldök az embereknek a jelenlétemről. Iron tequilájával nem csináltam semmi extrát, csak beleégettem a nevem, és a falhoz csaptam. Na jó, segítettem abban is, hogy úgy törjön el az üveg, hogy a nevem jól látszódjon.

   Ekkor tért vissza Iron egy felmosóronggyal a kezében. Letörten kezdte törölgetni a földről a kiömlött tequilát. Taemin gyorsan zsebre dugta az üvegdarabot, és úgy, mintha mi sem történt volna, visszasétált a helyére.

  - Jongin merre van? - kérdezte csodálkozva, mire én is felkaptam a fejem.

  - Nem tudom. De nagy az esély rá, hogy a mosdóban van. Azt viszont, hogy pontosan mit csinál, inkább nem részletezném - felelte morogva Iron, akinek a kedve rendesen leromlott.

   Tekintetemmel egyből körülnéztem, és amikor nem láttam semerre sem Jongint, a vécé felé vettem az irányt. Csak remélni tudtam, hogy Iron sejtése nem téves, és a fiút tényleg ott találom. Miközben egyre közeledtem a helyiség felé, egyre inkább éreztem Jongin közelségét, ami megnyugtatott. Habozás nélkül átmentem az ajtón, de mikor megláttam bent a mosdókagylónak támaszkodó védencemet és az előtte térdelő Larát, elillant a megkönnyebbültségem. És mikor észrevettem, hogy Jongin nadrágja már le van tolva, még inkább zavarba jöttem. Gyorsan megfordultam, és kisuhantam a mosdóból.

   Mindig kellemetlenül szoktam érezni magam, ha Jongint ilyen helyzetbe látom. A legelső estét még végignéztem, mert nem tudtam, hogy jó ötlet-e elmenni a védencem mellől. Aztán mikor már napi rendszerességgel fektetett meg nőket, nem bírtam anélkül nézni, hogy ne próbáltam volna az adott nőt megverni. Volt akinek a mennyezet egyik lapját "ejtettem" a fejére, volt aki alól egyszerűen kihúztam a talajt. Nem bírtam nézni, hogy a védencem egyre jobban belesüllyed az anyagi világba, de nem tudtam mit tenni.

   Pár perce az ajtó előtt strázsáltam, és azt figyeltem, hogy valaki be akar-e menni a mosdóba. Szerencsére senki nem is jött a közelbe, de egyszer csak úgy éreztem, hogy van valaki mellettem. Óvatosan elfordítottam a fejem, és fehér tollak rengetegével találtam szembe magam. Ijedten sikítottam fel, mire a tollak tulajdonosa megfordult. Egy nagy barna szemű, szőke hajú angyalfiúval találtam szembe magam. Kisfiús arca megmosolyogtatott. Tetőtől talpig fehérbe volt öltözve, és ez még angyalibbá tette. 

  - Bocsánat, hogy megijesztettelek - kért bocsánatot, és zavarában a tarkóját vakargatta.

  - Semmi baj. Csak hirtelen lesokkoltam, mikor megláttalak - nevettem zavaromban.

  - Akkor jó - mosolyodott el. - Már azt hittem, hogy velem van bajod. Egyébként Luhan vagyok.

  - Én Minjung. De mondd csak, Luhan, te őrangyal vagy?

  - Igen. De sokszor csak "szívós-angyalnak" hívom magam. Tudod, nem könnyű eset a védencem. Minden este bulikba jár, és elcsavarja a férfik fejét.
   Lopva körülnéztem Luhan védence után kutatva, de nem láttam a közelben egy embert sem, ez pedig összezavart. 

  - Nyugodj meg, velem is ugyanez a helyzet. Csak az én védencem a nőket bolondítja meg - mondtam, és a szám szegletében ott bujkált egy halvány mosoly. - És egyébként ki is a védenced?
  - Lee Inyoung. Vagy Lara. Általában ezen a néven ismerik a legtöbben. Soha nem szerette a nevét, ezért mindig Larának hívatta magát. 
   A felismerés hulláma villámként sújtott le rám. Eddig is volt bennem egy olyan érzés, hogy meglehet, hogy Luhan védence Lara, de ezt inkább elvetettem. Abban a pillanatban hálát adtam az égnek, hogy nekem Jongin a védencem. Szerintem én idegileg nem bírtam volna Larával.
  - És a te védencednek mi a neve? - kérdezte, mire én visszatértem a valóságba.
  - Kim Jongin. Vagy csak simán Kai.
   Luhan arcára a szavaim hallatán egy enyhe fintor kúszott. Sejtettem, hogy mire gondolt, és nem sokkal később a sejtésem be is igazolódott.
  - Ezek szerint a védenceink éppen együtt vannak a mosdóban... - motyogta Luhan, de igazából nem tudtam, hogy nekem mondta-e, vagy csak hangosan gondolkodott.
  - Így már világos, hogy miért vagy a mosdó előtt. Nem értettem, hogy miért nincs a közelben a védenced.
  - Akkor most már tudod - mosolyodott el.
   Kínos csend telepedett közénk. Mindketten úgy álltunk a mosdó ajtajánál, mintha őrök lennénk. Óvatosan Luhanra sandítottam. Ahogy láttam, kissé feszült volt, és agyagfigura módjára állt. Már éppen készültem megtörni a köztünk lévő csendet, mikor az ajtó túloldaláról éles hangokat hallottunk meg.
  - Ez az Kai! Még! - kiáltotta egy vékony női hang, amitől a hátamon futkosott a hideg.
   Mélyen elpirultam, de ahogy láttam, nem csak én voltam ezzel így. Luhan arca a szokásosnál vörösebbre váltott. Ez azt jelentette, hogy zavarban van. Nekünk angyaloknak nincsen fizikai testünk, így nem is tudunk elpirulni, de a különböző érzések tükröződnek az arcunkon. Például, ha rosszul érezzük magunkat, az arcunk nagyon halványan zöldesre vált. Zavarunkban pedig - az emberekhez hasonlóan - vörösessé vált az arcszínünk. 
  - Khm... Szerinted sokáig lesznek még bent? - kérdeztem félénken.
  - Nagyon remélem, hogy hamar végeznek - sóhajtotta a fiú.
   Ismételten kínos csend következett. A köztünk lévő feszültséget pedig emberi léptek törték meg. Valaki közeledett, én pedig egyből azon kezdtem törni a fejem, hogy mi tévő legyek. Nem akartam, hogy Jongint meglássák a mosdóban. A léptek tulajdonosa még nem tűnt fel. Egy hirtelen gondolattól vezérelve előkaptam a kapcsos könyvemet. Eléggé elnyűtt könyvecske volt, de ez nem is volt csoda. Ez a könyv Jongin életének könyve volt. Amióta a fiú először leszületett a Földre, ez a könyv az övé. Ebben van leírva, hogy az adott életében minek kell megtörténnie vele. Mikor Jongin őrangyala lettem, a könyv magától újraíródott, és Jongin ez életi teendőit foglalja magába. Viszont egy dolgot még senkinek nem sikerült megfejtenie. Méghozzá azt, hogy Jongin könyvéből hiányoztak oldalak. 
   Mindenesetre nagy ijedségemben előkaptam a kapcsos könyvet, és fellapoztam. Ahogy láttam, nem volt benne olyan rész, ami leírná, hogy Jonginra rá kell nyitnia valakinek akciózás közben. Ez egy kissé megnyugtatott, és kezdtem reménykedni abban, hogy a léptek tulajdonosa nem fog a mosdóba menni. 
   Pár másodperccel később feltűnt valaki. A feje le volt hajtva, így először gondolkoznom kellett azon, hogy ismerem-e a közeledő embert. De az illető amint a mosdó ajtaja elé ért, felemelte a fejét. Taemin volt. Hirtelen megkönnyebbültség árasztott el.
  - Jongin gyere ki! - dörömbölt be a fiú az ajtón, én pedig a tenyerembe temettem az arcom.
   A védencem soha nem szerette, ha megzavarják valamilyen tevékenysége közben. És ráadásul ezúttal ittas is volt... Hirtelen átfutott az agyamon, hogy a dühös Jongin kiront a mosdóból, és Taeminnek esik. De ez a gondolat amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tovaszállt. 
  - Hé, Jongin! Azt mondtam, gyere ki azonnal! - feszítette a húrt Taemin, és egyre jobban verni kezdte az ajtót. 
   Egy hirtelen pillanatban a faajtó kivágódott. Jongin ziháltan, félregombolt inggel, összetúrt hajjal és kipirosodott arccal állt az ajtó mosdó felőli oldalán. Az állkapcsa megfeszült, és ezt sziszegte:
  - Remélem örülsz, Lee Taemin! Most pedig magyarázd meg, hogy miért csináltál ekkora felhajtást! De ajánlom, hogy nyomós indok legyen, vagy különben én ma hazamegyek, de te már nem.
  - Az apád asszisztense hívott, mert téged nem tudott elérni. Az apádat kórházba szállították, szívinfarktust kapott - mondta Taemin ingerülten.
  - Ez minden? Ezért rángattál ki?! Már bocsánat, de van sokkal fontosabb dolgom is annál, hogy az apámhoz menjek be a kórházba! - üvöltötte Jongin, és kezeivel idegesen markolászni kezdte az ajtókilincset.
  - Mondj egy okot, ami fontosabb az apádnál - fonta össze maga előtt a karjait Taemin, mire Jongin a nadrágján lévő jókora dudorra mutatott. - Oh, értem. Szóval az, hogy kedvedre megdugj egy csajt, sokkal fontosabb, mint egy családtagod - jegyezte meg szarkasztikusan.
  - Mond csak egy esetet, amikor az apám tett értem valamit. Azon kívül, hogy ellátott pénzzel, semmi egyebet nem adott nekem. Soha nem értett meg, és soha nem szeretett. Csak azért kellek neki, hogy valaki majd átvegye helyette a cége vezetését. 
   Ezután Jongin hátat fordított, és bevágta a mosdó ajtaját. Hirtelen megsajnáltam a bent lévő Larát. Jongin annyira ideges volt, hogy ahogy ismerem, a lányt ájulásig fogja dugni. Már volt ilyenre példa, és az illető lány be is perelte Jongint. Az pedig már más kérdés, hogy a bíróságon szabadlábra helyezték az egy időre felfüggesztett Jongint. 
   Taemin halkan szitkozódott, majd idegesen elviharzott. Hosszasan néztem utána, majd felsóhajtottam. Luhan megkövülve állt mellettem, én pedig erőltetetten rámosolyogtam.
  - Nem semmi a védenced! - suttogta elhűlve. 
  - Tudom én elég jól - sóhajtottam. - De most Laráért jobban aggódok... Nem tudom, hogy Jongin mit fog vele csinálni ilyen feldúlt állapotban.
   Luhan hirtelen előkapta az ő kapcsos könyvét, és fellapozta. A lapozó keze egy pillanatra teljesen lefagyott.
  - M-mi van? - kérdeztem rekedt hangon.
  - Lara holnapra már eléggé össze lesz verve - suttogta. - De a jó hír, hogy ezentúl soha nem akar majd ismeretlen férfival szexelni.
  - Úgy sajnálom - suttogtam bűnbánóan.
  - Ugyan, nem tehetsz róla - mosolyodott el Luhan. - Ez meg van írva, meg kellett történnie. De nekem csak jobb lesz, mert Larával nem kell többet ilyen helyekre jönnöm. Ez az este Kaival egy pofon lesz neki az élettől.
   Egy aprót bólintottam, és nem szóltam semmi egyebet. Mindketten belemeredtünk a gondolatainkba. Nem tudom, hogy Luhan min gondolkozott. Én azon törtem a fejem, hogy mit fogok mondani az angyaltanácsnak. 
   Minden héten egyszer köteles vagyok bemenni az angyaltanácshoz. Ott pedig be kell számolnom arról, hogy mi történt a védencemmel az elmúlt héten. Leellenőrzik, hogy megfelelően végzem-e a feladatom. Megnézik, hogy minden megtörtént-e Jonginnal, ami a kapcsos könyvbe van megírva. Akinél azt veszik észre, hogy nem végzik megfelelően a feladatukat, vagy nem alkalmasak őrangyalnak, elszakítják a védencüktől. Az idő folyamán volt erre pár példa. Jongin előző őrangyalával is ez történt. Mindenesetre én reméltem, hogy nem szakítanak el a védencemtől. 
   Csak remélni tudtam, hogy Jongin előbb - utóbb megváltozik. Luhannak annyival nagyobb szerencséje volt, hogy a kapcsos könyvében minden apró mozzanatot megtalált Lara életéről. Viszont valamilyen különös oknál fogva az én könyvem egy bizonyos időponttól kezdve üres volt. Jobban mondva, a lapok ki voltak tépve. Ahogy láttam, a könyvben még körülbelül egy hónapra meg van írva Jongin élete. Onnantól kezdve slussz - passz, nincs semmi. Csak remélni tudtam, hogy erre majd kapok értelmes magyarázatot, és nem azt jelenti ez, hogy Jongin netán meghal. Akkor valamilyen okot találni fogok arra, hogy újraírjam az életét. És abban az új életben biztos nem lesz egy este sem a bárban.